Hétfői hangulat

Az olyan napokon, mint ez a mai, és ha azt vesszük az egész július, könnyen jókedvemet vesztem. A téli hónapokat csak-csak túlélem valahogy, hisz az ember nem is számít másra január közepén, mint erre a komor, lélekölő szürkeségre. Na de augusztusban? Most kellene működésbe lépnie a saját kis beépített napkollektoromnak, s egész évre alaposan belakmároznia napsugarakból és vidám energiákból. Színekre vágyom, lubickolásra a medencénkben, és a nemrégiben vásárolt fodros farmerszoknyámat akarom viselni! Nem pulcsit…
A színeket azonban nem csak a természetben szemlélem mostanság, hanem az éppen szorgosan készülő ékszereim is ezernyi színben pompáznak, valamelyest kárpótolva az időjárásért. A terveim közt szerepel, hogy az élénk színek mellett különleges, egzotikus vagy épp valamilyen klasszikus, ámbár játékos mintákat csempésszek a gyűrűkbe, fülbevalókba.
Ilyen klasszikusnak számítanak szerintem a pöttyök is, melyek –mint azt az alábbi képek is mutatják – jól megférnek az elegánsabb és lányosabb, játékosabb darabokkal együtt ugyanúgy, mint ahogy helyet kaphatnak a lakberendezésben és a szépítkezésben is. A pettyes gombokra holdkóros módjára vadászom jó ideje, sajnos eddig sikertelenül. A fotelt bármikor elfogadnám, bár talán inkább sötétebb színben; a könyveim örülnének egy ilyen pajkos játszótársnak. A tároló dobozokra egy ideje veszettül szükségem van, a pöttyös ruhákból, cipőkből pedig szerintem sosem lehet eleget begyűjteni.

a kollázst én készítettem, a fotók forrása: Pinterest

ui.: mint láthatjátok, a jobb oldalsó sávba beillesztettem egy mini közvéleménykutatást; nagyon örülnék, ha szavaznátok!!!

Ezt hallgatom: The Honorary Title - Thin layer

Hétfői hangulat

Új rovat a láthatáron! És most akkor talán végre nem csak beszélek róla, hanem meg is valósítom.
Mivel a hétfők nekem általában igazán nyögvenyelősen, s gyakran rosszkedvűen indulnak, jó lenne magam valahogyan derűssé tenni. S miféle jobb mód lehetne erre, mint pár lélek melegítően szép kép, vagy vicces videó, esetleg egy-egy gyönyörű vers, melyek talán nem csak engem dobnak fel, hanem azokat is, akik olvasnak. A hab a tortán, hogy ez az új rovat talán arra is ösztönöz majd, hogy gyakrabban és rendszeresebben blogoljak. Régóta akartam már elvinni a Buborékot egy olyanabb irányba, ahol megosztom azokat a dolgokat, melyek engem a hétköznapokban inspirálnak és feltöltenek, úgyhogy ezentúl ilyen módon próbálom ezt végrehajtani.

Rögtön az első héten ezzel a pár képpel indítanék. Amióta csak az eszemet tudom, szeretnék tetoválást, s ha ilyen tempóban haladok a 90. szülinapomra talán el is készül.:P Komolyra fordítva a szót, azokat a testdíszeket szeretem, melyek visszafogottak, nőiesek, és a legfontosabb, hogy a viselője számára jelentéssel bírnak. Mondhatom, hogy most már jó pár éve kering a fejemben egy szócska ötlete, melyet a lábfejemre szeretnék tetováltatni. Komoly jelentése is van számomra, egyfajta intelem funkciót töltene be, s mivel ennyi idő alatt sem untam rá az ötletre, azt hiszem maradok is ennél.
Viszont foglalkoztatnak az irodalmi tetoválások is – ami egyébként stílszerűen az olvasást népszerűsítő esemény kellős közepén aktuálisabb már nem is lehetne:) -, melyek közt rengeteg gyönyörűséget találni. Az idézőjelek szerintem nagyon viccesek, a szélfútta pitypang több könyv borítójáról is visszaköszön (pl.: erről), míg az idézet a kedvenc Poe versem egyik sora – melynek folytatását egyébként a jobb oldalsávban olvashatjátok is.
Nektek hogy tetszik? S általában mi a véleményetek a tetoválásokról, testfestésről?

ezt hallgatom: Tegan and Sara - Call it off

Olvasmányok, választások és blogok

A múlt héten a gyakorlat annyira lekötötte minden figyelmem és időm, hogy sajna elmaradt az olvasás 7 hetére szánt írásom, de az ehetivel még épp időben vagyok, úgyhogy hajrá.


Mi alapján értékelek egy könyvet?
Ahhoz, hogy szeressek egy könyvet, az első és legfontosabb feltétel, hogy valamit érezzek a szereplői iránt. Lehet az pozitív vagy akár negatív érzés is, a hangsúly azon van, hogy bevonódjak a történetbe. Valahogyan szolgáltassanak okot arra, hogy érdekeljen a további sorsuk. Ezek mellett természetesen fontos a történet is, és nem utolsó sorban a regény hangulata, atmoszférája. Előfordulhat olyan eset is, mikor elég a kedvelhető szereplők megléte és a stílus a könyv iránti rajongásomhoz, melyre legjobb példaként Maggie Stiefvater trilógiáját, vagy épp a Leány gyöngy fülbevalóvalt tudnám felhozni. Egyik regény sem arról ismert, hogy őrült izgalommal teli szituációkkal lennének telitűzdelve, mégis a főszereplők és az atmoszféra már az első oldalakon elkap, s a végéig nem is ereszt. Olyan is előfordulhat, mikor a stílus (irodalmi) hiányosságai ellenére tetszik meg valami. Ami először eszembe jut erre példaként pedig nem más, mint Susan Elizabeth Phillips, aki a lüke-vicces-romantikus sztoriaival mindig kihúz a nehezebb időszakokból és jókedvre derít.
Végül is ezek szerint nagyon út tűnik, az egyetlen, amit nem szívlelek, az a jellegzetes karakterek hiánya. Ha nincs egy könyvben legalább egy szereplő, akinek a bőrébe tudok bújni, ott fuccsolt be a sztori.

Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?
Úgy szeretném most azt mondani, hogy a precizitásom és az összeszedettségem irányítja a választást, hogy egy gondosan kidolgozott lista alapján haladok, és soha nem kell törnöm a fejem és rágódni azon, mit is olvassak legközelebb. De mit áltassam magam?! Sem precíz, sem összeszedett nem vagyok – ha valaki esetleg még nem jött volna rá -, melynek köszönhetően egyetlen mozgatórugóm van, mégpedig a hangulatom.
Mostanában feljelentkeztem a molyon pár eseményre, melyek azért valamennyire diktálják az ütemet, de még az elején megfogadtam, tényleg csak addig veszek részt rajtuk, míg megvan a kedv. Kötelezően nem olvasok.

Miért olvasok könyves blogokat és kiket is pontosan? Hatás?
Az ok egyszerű: remek olvasmány ötleteket lehet begyűjteni mások blogjain. Nyilván hatással vannak rám valamennyire, hisz ha nem érdekelne a mondandójuk, feléjük sem néznék. Manapság egyre több könyves blog jön létre, s a nagy tömegben az ember már azt sem tudja hová kapjon, kinek higgyen, mit vegyen legközelebb a kezébe. Úgyhogy a kedvenceimen kívül azért én már ritkán próbálkozom újakkal, s ha mégis, kizárólag akkor, ha hasonló az ízlésünk.
A legelső blogra nagyon egyszerűen akadtam rá: könyvklubot kerestem a környékünkön, de mivel errefelé olyan nem létezik (még a könyvtárban is megkérdeztem biztos-e, és szégyen szemre ez a helyzet), a gugli nem mást dobott ki elsőre, mint az OKK-t. Persze egyből megtetszett a dolog, el voltam hűlve a rengeteg könyves véleménytől és az olyan kötetektől, melyekről korábban még csak nem is hallottam. Akkoriban még ha jól emlékszem Amadea blogján működött a dolog, s jó ideig naponta figyelgettem, mikor érkezik új bejegyzés.:D Idővel persze kitapasztaltam kik azok, akikkel egyet értek az olvasmányok terén ,s közben lassan egyre több blogot ismertem meg.
Aztán mikor végre én is összeszedtem a bátorságom, hogy billentyűzetet ragadjak, jött még egy előny is a blogolással: olyan embereket ismerhettem meg, még ha csak virtuálisan is, akikkel egyből egy hullámhosszon voltunk a közös érdeklődés és a könyves élményeknek köszönhetően. Ők az én kedvenceim. Andiamo, akivel igaz, hogy az ízlésünk jobban el sem térhetne, de a betűk iránti lelkesedésünk közös. Mónika, akinek a véleményére mindig figyelek, mert sok a kapcsolódási pontunk. És a végére hagytam Nancyt, akivel talán a legtöbb hasonlóság van az ízlésünkben, kezdve a Vámpírakadémiával :P, a jó zenéken át a szuper ifjúságiakig, melyekről olyan jókat ír, rendszeresen fel is csigáz.
A sorból azért nem maradhat ki Niki sem, és Diamant sem, és Norin, akiket szintén szívesen olvasok, és akkor még ott van Zenka is, akinek a posztjain olyan jókat szoktam derülni, és, és, és . Vannak még páran, itt a linkfalon érdemes megnézni őket.


ezt hallgatom: Razorlight - Wire to wire

Minden Gáborral kezdődött

Az olvasás 7 hete című eseményről a minap már írtam, (ha valaki lemaradt volna, ITT felzárkózhat a tudnivalókat illetően) s a héten az első könyvélményeimről, és az ezeket elősegítő emberekről írok pár szót.

Ha alapos akarok lenni a kérdést illetően, (márpedig elég régóta fenem már a fogam arra, hogy kivesézzem a témát) akkor a könyvekkel kialakuló kapcsolatomat több fázisra tudom bontani.
Első körben nem is indulhatna máshogy a dolog, mint a gyerekkori esti mesékkel. Anya az öcsémnek és nekem minden este lefekvés előtt felolvasott a kedvenc könyveinkből.
Én az Öreg néne őzikéjét szerettem talán a leginkább (máig tudom kívülről) és a Hetvenhét magyar népmesét, míg az öcsém egy Gábor nevű kisfiúról szóló történetet. (nem mellesleg őt is így hívják, valószínű innen eredt a nagy szeretet, mert ahogy visszaemlékszem elég uncsi mese volt) Mondanom sem kell, mivel a tesóm a kisebb és ezzel arányosan az akaratosabb is, idővel eljutottunk arra a pontra, mikor minden este ezt a történetet kellett hallgatnom, a rengeteg Gáboros mesének pedig az lett a vége – azon kívül, hogy állandóan veszekedtünk, és veszekszünk a mai napig is -, hogy mikor végre megtanultam olvasni, fogtam magam, s önállóan kucorodtam a sarokba egy kötettel. Az első ilyen, melyre emlékszem George Sandtól a Mese a jólelkű Fridolról volt. Szívesen olvastam újra a korábbi mesekönyveket is, főleg azokat, melyekre nem jutott akkora figyelem. Ezen kívül, mivel már akkoriban is mindig mindent tudni akartam a világról meg úgy általában bármiről, a könyvtár több polcnyi Ki kicsoda? és Mi micsoda? könyvét faltam be úgy tíz éves korom előtt.

Az iskolával azonban együtt jártak a kötelezők is, s mint tudjuk bármit szívesen csinálok, kivéve amit KELL. A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok pedig egyébként is távol álltak tőlem, s a dolog vége az lett, hogy idővel nem kellemes időtöltést jelentettek számomra a könyvek, hanem teljesítendő feladatot. Persze mondanom sem kell, szorgalmas kislányhoz méltóan végigolvastam becsülettel mindet, de nem szerettem őket. Ebben a sorban az első kivétel Jókaitól A kőszívű ember fiai volt, amelynek még mindig nagyon iskolaszaga volt, de azért már nem jelentett állandó terhet. Aztán valamikor felsőben fordult a kocka, mikor az akkori magyar tanárom külön kötelező olvasmányt jelölt ki a lányoknak, méghozzá Fehér Klárától a Bezzeg az én időmbent, mely meghozta a nagy áttörést. Hosszú idő óta először éreztem azt a bizsergető, otthon érzést, amit ma már minden könyvnél érzek.

Mégis, az, hogy rendesen olvasóvá váltam, ill. hogy az is maradtam nem másnak az érdeme, mint a középiskolai magyar tanáromé. Neki köszönhetően nem csak a regények, de a versek is fontos részét képezik az életemnek. Valójában ő nem csak egy okos és karizmatikus tanár volt számomra, hanem igazi példakép is, s az életem rengeteg területét komolyan befolyásolta, nem csak az olvasással kapcsolatos viszonyomat. (De ezt hagyjuk is, még mielőtt átbillenne ez az írás szerelmi vallomássá.:P)

Naszóval, nehezen indult, mint az látható, de most már hosszú évek óta semmi sem veheti el a kedvem az olvasástól, s még belegondolni is jó, hogy az életem végéig mennyi kalandban lehet részem a könyveknek köszönhetően.



ezt hallgatom: Brandon Flowers - Only the young

Az olvasás 7 hete

Az elkövetkező másfél hónapban Andiamo szorgalmas és a végletekig kitartó munkájának köszönhetően egy olvasást népszerűsítő program kerül megrendezésre, az Olvasás 7 hete. A játék menetéről és a pontos tudnivalókról olvassátok el Andiamo bejegyzését.
Ami engem illet, nem titok mennyire szeretek olvasni, így egy percig sem volt kérdés, hogy részt veszek a játékban. Gondolkodtam egy ideig, hogy a Könyvoázison vagy inkább itt írjam a témákhoz kapcsolódó gondolataimat, de aztán arra jutottam, inkább itt a helye. Ugyanis míg a Könyvoázist a többség azért keresi fel, mert már valószínűleg alapból olvasó ember, addig ide olyanok is járnak, akik esetleg ritkábban vesznek könyvet a kezükbe. Márpedig ez az esemény pont az olvasás népszerűsítéséről szól, azok körében, akiket még nem ragadott magával a könyvmolyság. A hetente megjelenő írásaim(ink) pedig talán még azt is ráveszik egy-egy könyv kézbevételére, akik eddig nem vonzódtak az írott szó világához. (csak halkan súgom, hogy nyereménykönyvek is vannak a buliban, szóval érdemes jelentkezni)
Alább látható a menetrend, melyek közül lesz olyan hét, ahol csak egy témát fejtek ki, s lesz olyan is, mikor többet próbálok egy bejegyzésbe összefűzni.
Mindenki bátran jelentkezzen, nincs másra szükség hozzá, mint egy blogra, vagy facebook, iwiw ill. moly felhasználói profilra, ahol megoszthatjátok az olvasással kapcsolatos élményeket, véleményeket. Szerintem jó móka lesz, én személy szerint alig várom már, hogy a többiek első könyves élményeiről olvashassak!

És akkor a pontos menetrend:

I. hét (júl. 4-10.)
Az első könyvélmény(ek)
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!

II. hét (júl. 11-17.)
Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

III. hét (júl. 18 – júl. 24.)
Mi alapján értékel egy könyvet?
Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

IV. hét (júl. 25 – 31.)
Védőbeszéd a szépirodalom mellett
Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

V. hét (aug. 1 – 7.)
Kedvenc műfajok
„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?

VI. hét (aug. 8 – 14.)
Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

VII. hét (aug. 15 – 21.)
Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)



ezt hallgatom: Fever Ray - Keep the streets empty for me

Tervek

Vége, vége, vége. Vagyis csak majdnem vége a vizsgaidőszaknak. Még pár jegybeírás, tanárok szinte szó szerinti levadászása, s aztán tényleg vége. Újra lehet LÉLEGEZNI (és blogolni, meg olvasni, meg találkozni emberekkel, meg… meg…). Ha az agyam nem is lenne tisztában a szünettel, a testem már adja a jelzéseket. Még a semmittevéstől is fáradt vagyok, mint a kutya, állandóan éhes és rosszkedvű. Én csak szünidő szindrómának hívom ezt, ugyanis minden évben, a vakáció beálltakor jelentkezik ez a fránya tünet együttes, jelezve, hogy itt a nyár, de sok volt az utóbbi időben a stressz, és ezt valahogyan le kell vezetnie. Majd elmúlik.


(forrás: we heart it)

 Azonban van itt sok jó dolog is, melyekről írni szeretnék, talán csak hogy magamban is határozottan foganatosítsam, s ne kótyavetyéljem el magam a nagy melegben. Tudniillik, minden nyáron fogadkozom, hogy ez majd valami más lesz, most majd hasznosan és tartalmasan töltöm el ezt a két szabad hónapot, s csinálok valami értelmeset, esetleg maradandót. Aztán mire észbe kapok ismét szeptember van, suli kezdés, s az egyetlen, ami megmaradt a nyárból az a barnaságom és a fürdőruhám helye.
Annyi tervem van az elkövetkező hónapokra, hogy hirtelen azt sem tudom, mibe kezdjek bele először. De vegyük csak sorra:
Régóta dédelgetett álmom már, hogy megtanuljak egy (pontosabban több, de haladjunk szép sorban) idegen nyelvet az angol mellé. Valamennyire pötyögök németül is, de az igazság az, hogy az érettségi óta egymás felé sem néztünk, s nincs is hozzá kedvem. Nem szeretem a németet. Ellenben a francia régi szerelem, csakhogy lehetőségem nem volt komolyan belemélyedni, főleg a tanfolyamok horribilis tarifáit tekintve. Aztán gondoltam egyet, s arra jutottam, hogy akár egyedül is belevághatnék, pár könyvtári könyv, hasznos youtube videók és egy kis önszorgalom segítéségével még akár sikerülhet is a dolog. (Ha valakinek esetleg van hasznos tanácsa azt illetően, milyen könyvvel érdemes próbálkozni, az kommentben nyugodtan mondhatja. A könyvtáros nem igazán tudott segíteni a témában, úgyhogy egy kupac könyvet hazahoztam magammal, de fogalmam sincs melyiknek érdemes nekiállni.)
A másik régi vágy az ékszermániámhoz, és az utóbbi időben elharapódzó kreatív lázamhoz kapcsolódik. Lehet, hogy túl nagy fába vágom a fejszém, de nem számít, egyszer élünk vagy mi: nyitok egy boltot a Meskán. Az ékszerek készülőben vannak (főleg gyöngy és textil ékszerek és könyvjelzők, hogy pontos legyek), ötletem pedig annyi, hogy egyszerre valószínűleg meg sem tudom mindet valósítani. Őszintén szólva kicsit – kit hülyítek, nagyon – izgulok, mégis milyen lesz a fogadtatása, egyáltalán lesz-e bárki is, aki pénzt adna ki a kreálmányaimért, de majd elválik.
Mindezeken kívül szándékomban áll annyit olvasni, amennyi a csövön kifér, lehetőleg kicsit többet, vagy legalábbis rendszeresebben blogolni és az edzést sem ellustálkodni. (Említettem már, hogy mostanában hangoskönyvre futok? A történet annyira ügyesen eltereli a figyelmem, hogy azt sem veszem észre, ha szúr az oldalam!:D)
Akartam még valamit mondani… azt hiszem. Ah, mindegy. A szünidő szindróma az eszemet is elveszi…

ezt hallgatom: Ingrid Michaelson: Parachute

Egy vendégbejegyzés ... és a zene

A múltkor említett vendégbejegyzést olvashatjátok az én kedves barátnőmtől. Nem is szaporítom most a szót, íme:

Amikor egy leírhatatlanul izgalmas szeminárium alatt lezajlott levelezésünk alkalmával felvetődött kedvenc bloggerem fejében az az ötlet, hogy vendégként írhatnék az oldalára…nos őszintén szólva nem igazán éreztem magam megfelelőnek erre a feladatra. Egyrészt nem rendelkezek írói vénával, másrészt a hétköznapjaim sincsenek tele hihetetlenül izgalmas, romantikus vagy épp humoros eseményekkel, így már a témaválasztás is nehézségeket okozott…azaz csak okozott volna, ha nem lennék menthetetlenül zenefüggő a szó legszorosabb értelmében, és ha ezt ne tudná rólam barátnőm, aki – bár teljes mértékben szabad kezet adott a témaválasztást illetően - egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy zenéről vagy zenével kapcsolatos dologról fogok írni. És természetesen nem tévedett.:)

 Igen ám, de a zenei ízlésem sokszínűségéből adódóan – ami igazából ügyes álcaként szolgál annak az egyszerű ténynek ez elfedésében, hogy mint az élet oly sok más területén valahogy a zenei stílusok világában sem tudtam megtalálni azt az egyet, ami mellett elkötelezném magam – a „hogy is kezdjek neki? „ dilemma újabb akadályként gördült elém. De valahogy ez a probléma is megoldódott és most is - bár nem tudatosan – barátnőm sietett segítségemre , mégpedig egy kölcsönkönyv formájában. A könyv címe pedig nem más, mint Az időutazó felesége (Audrey Niffengger). Töredelmesen bevallom, hogy a könyvmolyok világát – a kifejezés abszolút és kizárólag pozitív értelmében – sajnos nem mondhatom magaménak, ami persze nem azt jelenti, hogy nem szeretek olvasni (sőt!), csupán sorozataddict énem valahogy mindig erőfölényben van. Viszont ha elég szerencsések vagyunk ahhoz, hogy ilyen barátaink legyenek, nos, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem hagyják, hogy a lustaság és kényelmesség töretlen győzedelmet arasson. Na, de visszakanyarodva a könyvre: IMÁDTAM. Egyszerűen nem lehet letenni, már az első pár oldal után annyira közelinek, közvetlennek és természetesnek hat az egész, hogy szinte ismeretlen ismerősként tekintek a két főszereplőre. Oké, nyilvánvalóan nem fedeztem fel a spanyol viaszt, hisz erről szólna az olvasás szeretete..és tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy ha többet/gyakrabban olvastam volna, akkor nem lennék ennyire a hatása alatt..és valószínűleg igazuk is van, de ezen már nem tudok változtatni és őszintén szólva nem is szeretnék, mert örülök, hogy így „egymásra találtunk”. 2 nap alatt kiolvastam, ami tudom, hogy nem egy világrekord….de mentségemre legyen mondva, az államvizsga tételeket próbálom memorizálni és igazi kis vizsgadrukkos idegbeteg hírében állok.

És most jön a várva várt zenei vonal. Az első két oldal (és a hátlap) elolvasása után, valahogy rögtön Ben Folds – The Luckiest c. száma jutott eszembe (a közelebbi ismerőseimet egyáltalán nem lepi meg, sőt néha egészen biztosan idegesíti a tény, hogy nekem valahogy mindig, mindenről egy szám jut eszembe) és a dal a könyv végéig bennrekedt a fejemben (like a broken record). A zenével kapcsolatban tartozom még egy vallomással: az átlagtól eltérően túl nagy jelentőséget tulajdonítok és ebből kifolyólag túlzott figyelmet is szentelek a dalszövegeknek….ezért lehet, hogy mindig minden szituációról, gondolatról egy dal(szöveg) jut eszembe. Ez természetesen meghatározza a zenei ízlésemet is, hisz az aktuális „kedvenceket” sokkal inkább meghatározzák a dalszövegek mondanivalói, mint a dallam maga. De ez azért nem általános, minden esetre érvényes igazság. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha először hallok egy számot ami valamiért felkelti az érdeklődésemet (majdnem minden szám, kivéve egy – két extrém eset pl. mai magyar rádiós slágerek…stb), akkor először mindig a szövegre/mondanivalóra figyelek és ha az tetszik, akkor nem feltétlenül fontos, hogy a dallam fülbemászó, vagy különleges legyen. De azt hiszem, ennyi bőven elég…sőt még talán túl sok is volt a személyes infókból.

Amivel viszont még folytatni szeretném az a következő dal, ami az előzőhöz hasonlóan nem mindennapi kifejezéseket használva próbálja meg – megjegyzem szerintem abszolút sikeresen – körbeírni az összetartozás érzését: Gavin Degraw – We belong together. A szám egyébként a Trisztán és Izolda c. film OST-je, amit csak ajánlani tudok. Kedvcsinálónak talán a klippben látható néhány vágókép is megteszi, ha már a hangminőség csökkent a dal élvezhetőségén. Gavin Ben-hez képest egy kissé lényegre törőbb - ahogy az a címből is sejthető – mármint ami a szóhasználatot és a kifejezéseket illeti, hisz a hasonlatok kevésbé szokatlanok. Bár azt hiszem, hogy vétek lenne a két számot összehasonlítani, hisz mindkettő egyedi és különleges. Az egyedüli kapcsolódási pont az én fejemben található, hisz valamiért az egyikről a másik jutott eszembe. Egyébként sem szeretnék dalszöveget elemezni, mivel szerintem pont az a jó benne, hogy mindenkinek mást jelent. Az viszont mindig is érdekelt, hogy pontosan mit is. Így hát ha valaki esetleg kedvet érezne arra, hogy megossza a véleményét, benyomásait, azt nagyon szívesen olvasnám! Végül, de nem utolsó sorban egy személyes kedvencemmel - na nem mintha az eddigiek nem azok lettek volna – folytatnám a sort:

Melissa Etheridge – I’ve loved you before. Ami számomra ezt a dalt igazán különlegessé teszi, az a dalszöveg zsenialitása, ahogy az összetartozást olyan intenzív érzésként írja le, hogy mindentől, még az időtől is függetlenné válik és mindez lélekvándorlás misztikusságával keveredik. A szöveg még sem lesz kifacsart, túl magasztos vagy erőltetett, sőt olyan könnyednek és egyszerű nyelvezetűnek tűnik, hogy már már azt hiteti el velünk (azaz velem), hogy akár én is képes lennék valami hasonlót írni. (De persze hiába próbálkoztam :)) Az asszociációk sora természetesen a végtelenségig folytatódna – és ha valaki esetleg kedved érezne, akkor feel free to continue - de azt hiszem, hogy nem illik visszaélni sem az olvasók idejével/türelmével, sem pedig vendéglátóm nagylelkűségével, ezért megragadom az alkalmat, hogy zárjam soraimat, megköszönjem a figyelmet és a lehetőséget.

Hamarosan...

Azt hiszem, abba kellene hagynom a különböző ünnepek említését, mert csak még inkább jelzi, mennyire ritkán írok posztokat. Bár mentségemre legyen mondva, a vizsgaidőszak megöli az összes agysejtem. Türelmetlen, tompa agyú énemet pedig nem akarjátok megismerni, higgyetek nekem!
Mivel a vizsgaidőszak SOHA nem ér véget, megkértem a legjobb barátnőmet, írjon ide a Buborékra egy vendégbejegyzést. Dorisz, mint a Buborék egyik leghűségesebb olvasója és legnagyobb rajongója, remek író maga is (bár ő hevesen tagadja, de ne higgyen neki senki!) Az egyetemnek egyetlen jó oldala van, mégpedig, hogy segített egymásra találnunk. Mint utólag kiderült közös középiskolába jártunk négy kerek esztendőig, mégis csak itt találkoztunk egymással először.
A közös társadalompolitika szemináriumon ismerkedtünk össze, de mivel én egy ilyen nehezen barátkozó nőszemély vagyok, tisztán emlékszem, hogy eleinte inkább csak baráti volt köztünk a kapcsolat. Aztán egy napon elkezdtünk zenéről beszélgetni, én megemlítettem a Cure-t és a Killers-t, neki pedig felcsillant a szeme, ugyanis tudta miről beszélek! Életemben először fordult elő ilyesmi. Később persze kiderült, hogy még nálam is nagyobb zene fanatikus, én mindenesetre attól a pillanattól tudtam, hogy ez egy igazi barátság kezdete. Igazam lett.
Ezek után persze mi másról is írhatna Dorisz, mint zenéről. Hamarosan jön a poszt is…


Ui.: elnézést mindenkitől, hogy nem kommentelek senkinél, olvasom mindenki blogját, csak ellustultam. De amint vége ennek a horrornak, pattanok is vissza a rendes bloggerek járgányára, és pótolok mindent! (a nyárra egyébként is rengeteg tervem van, melyek egy része a blogot is érinti. De erről majd később!)

ezt hallgatom: Michael Nyman - The sacrifice (piano verson)

fotó: Pinterest

Boldog nyuszit!

Szeretnék minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánni! Egyetek sok csokitojást és pihenjetek, napozzatok sokat!

Napsütötte Toszkána

Tudtam, hogy nem szabad nekem ennek a könyvnek a közelébe se mennem. Most aztán ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy azonnal csomagoljak, s induljak is Olaszországba. De nem egyszerűen nyaralni, nem érem én be annyival, ott lakni szeretnék. Toszkána, a jókedvet keltő színű házaival, illatos olívabokraival, a temperamentumos, s egyben „ej ráérünk arra még” mentalitású embereivel ebben a pillanatban nagy vonzóerőként villog a szemeim előtt. Igazándiból Dél-Franciaországban szeretnék élni (ki nem?), de egye fene, Itália is jó lesz.

„A ház magas, szögletes, barackszínű, kifakult zöld spalettákkal, régi cseréptetővel, és van egy vaskorlátos erkélye is, ahol hajdan a hölgyek legyezgették magukat, és nézték, mi történik odalenn. Lent egyelőre tüskebokrok, elvadult rózsák és térdig érő gaz. Az erkély délkeletre néz, egy mély völgyre és Toszkána hegyeire. Amikor esik az eső, vagy csak beborul, a ház homlokzata aranyban, sziénabarnában, okkerben játszik, és egy korábbi skarlátvörös festékréteg is átsejlik néhol, mintha egy doboz zsírkréta olvadt volna meg a napon. Ahol a vakolat lehullott, előtűnnek a durva kövek is. A ház egy strada bianca, azaz egy fehér kavicsos út fölé magasodó teraszos domboldalon áll, gyümölcsfák és olajfák között. A „Bramasole” név a bramare – „vágyakozni”, illetve a „sole” – „nap” szavakból tevődik össze, vagyis azt jelenti „napra vágyó”. Mint én.”

A idézet Frances Mayes Napsütötte Toszkána c. könyvéből származik.

 

ezt hallgatom: Amy MacDonald - Let's start a band

a képek forrása: Pinterest

Pénteki leltár

A múlt héten sajnos a beadandóim miatt kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok, éppen ezért most próbálom pótolni a hiányosságokat, remélem kellőképpen érdekesnek találtatik. Lássuk, mik is voltak a hét legszórakoztatóbb mozzanatai:

1. Próbálom kontrollálni az újra és újra eluralkodó sorozatfüggőségemet, bár a héten ez kevesebb sikerrel kecsegtetett. A Róma és a Tudorok (amiket egyébként nem néztem, MÉG!:) utódjaként indult egy új széria, The Borgias címmel. Az egyik kedvenc koromban, az itáliai reneszánszban játszódik, s a pápává választott Borgia família fejéről, VI. Sándorról, annak családjáról, az egyház intrikáiról, tiltott szerelmi ügyekről, és hasonlókról szól. Az első rész egy másfél órás dupla epizód volt, engem meg már az első 5 percben megvett magának. Nagyon szeretem a kosztümös, történelmi sztorikat (filmben is, könyvben is), s kíváncsi vagyok mi is kerekedik ki a dologból.

Ui.: Andiamo, szerintem ez Neked is tetszene, kukkants bele!

***

2. Az egyik nagy előnye annak, ha az ember Pestre kényszerül elzarándokolni suliba majd’ minden héten, hogy a vidéken szinte hiánycikknek számító kiállításokra könnyen eljuthat. Sajnos mindig csak tervezgetek, aztán többnyire a társaság hiánya, vagy a túl magas jegyárak miatt lemaradok a lehetőségekről, viszont a hónapban a Nemzeti Múzeumban megrendezett Magyar Sajtófotó Kiállítás mindenképpen kötelező. Nagy szenvedélyem (persze csak hobbi szinten) a fotográfia, a diákkedvezménynek és a lelkes barátnő(i)mnek hála még talán oda is érünk a hónapban.

***

3. A tavasz minden évben erősen csábít, hogy legyek végre bátor, és hordjak szoknyát. A szomorú helyzet azonban az, hogy a természet nem áldott meg éppenséggel tökéletes, végtelenül hosszú és bámulatosan formás lábakkal, s miután a tükör ezzel minden évben szembesít, visszabújok a csigaházamba, és a nadrágot választom. Persze tudom én, nálam ezerszer előnytelenebb alakkal megáldott egyedek is szaladgálnak az utcán mütyür szoknyácskákban, én pedig ilyenkor el is döntöm, hogy én sem fogok szégyenlősködni, de aztán az utolsó pillanatban végül mindig beijedek. Ezek az fodros pasztellcsodák viszont szinte kiabálnak utánam, hogy menjek, és vegyek magamnak is. Értük még talán meg is érné a stressz. (kép forrása)

***

4. PostSecret, egy oldal, ahol a világon bárki megoszthatja a gondolatait egy képeslap formájában. Vannak vicces, elvont, dilis, és elgondolkodtató lapok egyaránt, érdemes átböngészni őket. (Most, hogy a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot olvasom, a levelek, képeslapok, sürgönyök már amúgy is régóta tartó szeretete újra fellángolt bennem, s kedvem támadt visszatérni erre a fajta kommunikációra. Valaki esetleg betársulna?)

***

5. És végül, de nem utolsó sorban, egy kis zene. Nemrég fedeztem fel magamnak ezt a még szinte gyerek cipőben járó brit zenekart (persze valószínűleg csak a profi karrier szempontjából kezdők), akiknek az első daluk első hallgatásra (és az azóta megtörtént még vagy száz újrahallgatásra) rögtön el is csavarta a fejem.  A dal szerintem a brit pop és a rock remek ötvözete, ráadásul akárhányszor hallgatom, olyan érzés, mintha több dalból lenne összegyúrva, annyi váltás van benne. A kedvencem ezek közül a harmadik perc után kezdődik, hallgassátok meg!


ezt hallgatom: Carlos Ruiz Zafón - La sombra del viento



SokSzínűség

Láthatóan nem sokat beszélek a suliról, mert ahogyan minden iskola, ez is csak kínszenvedésekkel teli vizsgaidőszakot, és unalmas előadásokat jelent. Oké, oké, ez talán enyhe túlzás, de az az igazság, hogy tizenegynéhány év suliba járás után kezdek eljutni arra a pontra, mikor már inkább otthagynám az iskolapadot. Vagy legalábbis valami olyant tanulnék, ami nagyobb élvezettel tölt el.
Viszont mindezek mellett azért tény, hogy van egy-egy olyan tantárgyam (általában sajnos nem több egynél egy adott félévben), ami érdekesebb, mint az összes többi együttvéve. Ez volt az elmúlt ősszel a gyermekrajzok című tantárgy, ahol is sok elméleti dolog mellett pár gyakorlati tudással is gazdagabb lettem. Megtudtam például, hogy a gyerekként oly sokszor rajzolt óriási szoknyás, hosszú hajú kisasszonyaim a biztonság érzését jelentették, azt, hogy szeretve és védve éreztem magam. A sok fordított kúp, a kerek alakzatok ezt tükrözik. Akár egy takaró, ami befed, és véd a külvilág elől.
Megtudtam azt is, hogy kicsi gyerekként miért használunk egyszerre annyi színt, és hogy miért nem látjuk hibásnak, ha a rajzunkon nagyobbak a fák és a virágok, mint a házak. Mindez a képzelőerőnk élénkségével, a színes fantáziával, és az ún. mágikus világszemlélettel függ össze többek közt. Sajnos arra nem jutott idő, hogy igazán belemélyedjünk a gyermekrajzok tudományába, de már az alapok is rengeteg olyan érdekességgel szolgáltak, amelynek köszönhetően utólag sok mindent meg tudok állapítani a saját gyermekkori alkotásaimról. (amit egyébként még mindig úgy őrzünk itthon, mintha legalább Monet készítette volna őket:D) Akaratlanul is szembesültem azzal, hogy az ember gyermekként mennyivel színesebb fantáziával rendelkezik, bátrabban használ színeket, formákat, vakmerőbb az ötletekkel, melyeket mi felnőttek az évek során teljesen elhanyagolunk és elfelejtünk. Persze a tudomány erre csak azt modaná, hogy megtaláljuk a realitás talaját, fejlődünk, ami persze igaz is, mégis én személy szerint sajnálom, hogy ezzel együtt mennyi mindent el is hagyunk azokból az időkből.

ui.:Ha esetleg valakit hozzám hasonlóan érdekelne a téma, Feuer Mária gyermekrajzokkal kapcsolatos könyveiben találhat érdekes olvasnivalókat; kezdetnek megfelelő. (csak halkan súgom meg, hogy engem is ő tanított, de ez itt nem a reklám helye)

ezt hallgatom: The Kooks - Seaside

Pénteki ötös

1.Kezdjük egyből a legfontosabbal. Nem egészen tartozik a felsorolásba, bár eheti újdonság. Új komment rendszer lépett életbe itt a Buborékon. A korábbi gyári blogspot komment lehetőség az esetek többségében csak kihozott a sodromból, béna volt és átláthatatlan. Ez az új azonban eddig nagyon tetszik. Az egyik legfontosabb újítás, hogy nem kell ezentúl névtelen üzeneteket hagyni, azok is tudnak kommentelni, akiknek nincs semmiféle egyéb felhasználói fiókjuk. Elég, ha egyszerűen a komment megírása után a jobb alsó sarokban rákattintotok a „megjegyzés, mint” részre, és beírjátok a neveteket és az e-mail címeteket (ami NEM kerül nyilvánosságra természetesen), ill. ha van blogotok, annak a url-jét, és voilá. Akinek van Twitter, Facebook, vagy valamilyen egyéb identitása, az pedig azzal könnyen bejelentkezhet, ahogy eddig is tette.
Végül, ami az ikonokat illeti, jelenleg mindenkinek egy aprócska lila virág jelenik meg a neve mellett, de aki gondolja, nyugodtan bejelentkezhet a Disqus oldalára (jobb felső sarok), és ott feltölthet egy felhasználói képet. Ha esetleg bárkinek problémái akadnának vele, nyugodtan szóljon, segítek (SZERETEK kommenteket kapni!)
És a legfontosabbat majdnem kifelejtettem. Mindenki megjegyzésére egyenként lesz lehetőségem választ adni. Ez a legjobb az egészben.
-Szolgálati közlemény vége-

***

2.Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én alapjáraton frászt kapok a különböző önsegítő könyvektől, weboldalaktól, videóktól, piruláktól és mindenféle forrástól, ami a tökéletes akármit akarja nekem eladni. Nem igazán hiszek abban, hogy attól lefogynék, vagy megjavulna a párkapcsolatom, ha elolvasok egy erről szóló könyvet, vagy bekapok valamilyen bogyót. Márpedig ezeket általában így reklámozzák. Mint holmi csodafegyvert, ami szempillantás alatt megjavítja az életünket, tökéletes nőt/férfit varázsol belőlünk, csak meg kell vennünk.
Ezek mellett viszont –mint mindenki más- én is keresem azokat a lehetőségeket, melyek egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, jobb Szanik eléréséhez vezetnek. Így találtam rá erre a könyvre, ill. blogra, melynek a szerzője saját bőrén tapasztalva próbál(t) rájönni, melyek azok az apró momentumok, melyektől kellemesebb közérzet, vagy hogy egy kicsit közhelyes legyek, boldogság érhető el.
Még nem döntöttem el, hogy tetszik-e vagy sem a dolog, mindenesetre a blog átfutása után úgy döntöttem, egy próbát megér. Ha elolvastam, teszteltem és sikerült, értesítelek benneteket. Vagy ha nem sikerült, akkor is.

***

(nagyobb méretért katt a képre)

3.Viccesek, nem igaz? Megvehető képeslapok (a képek forrása, ill. megrendelhetősége)

***

4.Azt hiszem a környezetemnek már kezd elege lenni belőlem, de nincs mit tenni, ugyanis képtelen vagyok visszafogni magam, ha napszemüvegekről van szó. Nagyon régóta vágyom már egy John Lennon féle kerek szemüvegre, de valahogy eddig mindig úgy esett, hogy amerre én járok vásárolni, ott nem kaphatók (vagy legalábbis nem normális, emberi áron). Na persze, ha anya ezt látná, megint mondaná, hogy lassan új házat kell vennünk, hogy legyen hol eltárolni a napszemüvegeket. De ez akkor is KELL nekem, punktum! Idén majd valahogy csak beszerzem. (szemüveg via)

***

5.A múlt hétvégén több filmet is megnéztem, amik már önmagukban is említésre méltóak lennének (az egyik a Conviction, a másik a The Town), mégis a napsütés és a vidámság jegyében valahogy ez a film - How do you know? - kívánkozik inkább ide. Reese Witherspoon igazán jó színésznő, szerintem, Jack Nicholson pedig all time favourite, a sztori egy aranyos romantikus komédia féleség, pár vicces momentummal és emlékezetes mondattal. Lazításnak tökéletes. Köszi Dorisz, hogy említetted!:*)

UPDATE utóirat: Nancy is beszállt a játékba, s ezentúl ő is összegyűjti a heti kedvenceit. Nézzétek meg ő miket élvezett a héten!!!

ezt hallgatom: Miike Snow - Song for no one

Hurrá péntek!

Nem feledve a múlt heti ígéretem, íme (csak nekem tűnik úgy, hogy túl sokszor használom ezt a szót?), az egyik újítás, méghozzá egy állandó rovat.
Ismeritek a Friday Five nevezetű bejegyzéseket? Rengeteg blogon lehet velük találkozni, a dolog lényege pedig nem más, mint 5 pontban összefoglalni az elmúlt hét velünk történt eseményeit. Namármost, gondoltam egyet, egy picit változtattam a koncepción, és ez lett a dologból: (nagyjából) minden pénteken felsorolom azt az 5 dolgot, amit a héten legjobban szerettem. Filmeket, sorozatokat, klippeket, cipőket, kiscicákat és bárányfelhőket. Értitek, amiken jót szórakoztam az elmúlt hét nap valamelyikén.
(egyébként ha valaki gondolja, nyugodtan csinálja utánam, csak ne felejtsen el megemlíteni, aztán meg persze értesíteni, hogy én is elolvashassam az övét!)

1. Az első pont rögtön egy aprócska csalás, ugyanis eme két sorozatot nem a héten, inkább az elmúlt hónapokban néztem. Az első régi kedvenc, míg a második új felfedezett, viszont hamar be is betonozta magát az ’all time’ listámba. A Gyilkos elméket gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom: sorozatgyilkosok, pszichopaták és mindenféle szörnyűség, amit csak a témában találhatunk. Én ráadásul vagyok olyan mazochista, hogy mindig bevárom, míg lemegy egy évad (most épp az ötödiket néztem), majd egyben darálom le az egészet. Gyilkosok reggel, gyilkosok délben, gyilkosok este. Gondolhatjátok, milyen állapotban vagyok, mire végzek egy évaddal! :D (napoking ijedt nyusziként osonok egyik pontból a másikba) A Friday night lights pedig egy Texasban játszódó, futballistákat a középpontba helyező sorozat, délies hangulattal, focival, helyes pasikkal (pontosan rá gondolok) és péntek esti meccsekkel. Alapjában véve szeretem a különféle sportokat, de az amerikai foci sosem tartozott a kedveim közé. Mostanáig. Hihetetlen micsoda megveszekedett szurkolót képes kihozni belőlem pár perc őrült rohangálás és durva összecsapások .:D

2. A múltban  már említettem, hogy mennyire odavagyok a keleties berendezésekért, igaz? Na, hát találtam pár képet, melyek jól mutatják, mik is azok a kis apró elemek a lakásban, amiktől nálam megindul a nyáltermelés. Főleg a színek, a díszpárnák és az apró részletek azok, amit szívesen beillesztenék a saját otthonomba is. (még több képért katt ide)

3. EX-antikonyhatündér létemre az utóbbi időben egyre jobban élvezem a konyhai tüsténkedést. Igaz, a főzéssel még mindig hadilábon állok, sütit sütni viszont egyre jobban szeretek. Legutóbb egy óriási adag máglyarakást dobtam össze (hű, de nagyképűen hangzik:D), előtte pedig egy fincsi fahéjas pirítóst. A receptet ehhez az egyik kedvenc gasztroblogomon találtam, Molly Wizenberg Orangette nevű blogján. A blog nem egyszerűen recepteket, hanem az ételekhez, alapanyagokhoz és a mindennapokhoz fűződő sztorikat is tartalmaz, mindezt egy igazán egyedi és szórakoztató hangnemben.
                           

          

4. Aranyhaj! Hát lehet őt nem IMÁDNI, emberek??? Az utóbbi időben végignéztem jó pár gyerekkori kedvenc Disney klasszikusomat (Aladdint, Notre Dame-i toronyőrt, Arielt és még várat magára az Oroszlánkirály), s mostanában teljesen rá vagyok kattanva a mesékre. Újra. (nagyon úgy tűnik, hogy sohasem fogom kinőni őket, akárcsak a hercegnő komplexusomat) Ha arra gondolok, hogy a Toy Story 3-t is kishíján megsirattam… pff, néha olyan egy szentimentális liba vagyok. Na de visszatérve a fenti mesére: nagyon-nagyon jó volt. Izgalmas, vicces, gyönyörű képi megoldásokkal és szuper soundtrack-kel.

5. Évek óta készítgetek magamnak ékszereket, persze csak apróságokról van szó: karkötő, egy-egy nyaklánc. Viszont tudvalevő, hogy a fülbevaló a kedvencem, amiről egészen eddig fogalmam sem volt, hogyan alátható össze. Nos, a problémámat megoldotta ez a videó, ahol jól érthetően elmagyarázzák milyen eszközök kellenek egy fülbevaló összeszereléséhez, ill. hogy mit hová tegyek, hajlítsak, meg miegymás. Így utólag persze már én is rájöttem, hogy az egész baromi egyszerű, nem igényel többet 3 percnél, úgyhogy sorra gyártom is az egyedi fülbevalókat.


ezt hallgatom: Two steps from Hell - Heart of courage

Vezeklés (vágy?)

Először is, azoknak, akik még véletlenül erre tévednének, hatalmas bocsánatkéréssel tartozom!! Ronda dolog ilyen sokáig hanyagolni a blogom, szégyellem is magam rendesen. Magyarázatom persze van, de nem hiszem, hogy ez elég lenne. Igazság szerint a suli körüli teendőim eléggé megnyirbálják a szárnyaim. Nem a szabadidő mennyiségével van probléma, inkább az ihlettel és a kedvvel. Nem tudom mostanában a vicces és sziporkázó énemet előcsalogatni (ha egyáltalán volt ilyenem valaha is), így pedig nem akarok senkit a posztjaimmal traktálni. De mivel a világ legjófejebb barátnője megállás nélkül rágja a fülemet, és minden alkalommal követeli az új bejegyzést, hát itt vagyok. És ünnepélyesen megígérem, hogy mostantól állni fogom a sarat, sőt az utóbbi időben még pár új ötletet is kiagyaltam az oldal színesítésére.


Ui.: az időközben becsatlakozott új olvasóimnak pedig üdvözlet, jó, hogy itt vagytok!!!

ezt hallgatom: Florence + the Machine: Cosmic love

BUÉK!!!

No lám, a december is gyorsan eltelt, és szánom-bánom bűneim, mert eléggé magára hagytam szegény blogomat. Még egy hónap, meg egy kicsi, és visszatérek, ígérem. Meg sem szabadulhattok tőlem többé.
Addig is, remélem mindenki jól érezte magát az ünnepek alatt. A következő évre pedig szeretnék sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánni!!!

Boldog karácsonyt!

Kedves Olvasóim!

Szeretnék Nektek sok pihenésben, finom falatokban és mindenféle örömben teli ünnepeket kívánni! Érezzétek jól magatokat az év hátralévő részében is!

Itt van a piros ruhás

Nos, fiúk lányok, meg kellett érnünk ezt. A múltkor annyit nyöszörögtem szegény drága anyukámnak arról, hogy micsoda igazságtalanság, ha az embernek húszon fölül már nem hoz semmit a Mikulás, hogy ma reggel ott díszelgett az édesség a csizmámban. Eszem a szivét!:)

Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Én egy csókától hallottam,

csóka a toronytól,

a torony meg tavaly télen

hallotta a holdtól,

ha igazat mondanak a

csókák és a tornyok,

akkor én is ti néktek most

színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,

a csóka is így szólt:

az udvaron egy hóember

mit gondolt, nem gondolt,

azt gondolta, dehogy fog ő

egész télen állni,

ő lesz az első hóember,

ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember

egy szóval se többet,

s indulna már, mikor hallja,

jóestét köszönnek,

ő is köszön, ő is mondja:

"Jó estét kívánok!"

s látja, hogy egy piros csizmás

öreg ember áll ott.

Jó, hogy jöttél, öregember,

épp ebben a percben

gondoltam, hogy útra kelek,

induljunk hát ketten.

Látom, nagyon öreg lehetsz,

fehér a szakállad,

Lehet, hogy a világot már

kétszer is bejártad."

"Körül bizony kétszer, százszor

és még százezerszer-

feleli nagy nevetve a

piros ruhás ember-,

de nem gyalog, úgy nem győzném,

hanem szánon járok-

úgy nézzél rám, te hóember,

a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este-

-látta aki látta-

együtt szállt fel a hóember

s Télapó a szánra,

együtt vittek ajándékot

házról házra járva,

míg csak üres nem lett végül

a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,

ahányból kijöttek,

lett a répaorrú vándor

egyre-egyre könnyebb,

várták őket minden házban

kályhával, meleggel,

így olvadt el reggelre az

útra kelt hóember!

ezt hallgatom: karácsonyig csupa csupa ünnepi dallal próbálok előállni, felkutatni. Ez talán majd segít ünnepi hangulatba kerülni. Ez az első, Frank Sinatra-tól.

Készülődés

Ahogy minden évbe, idén sem sikerült utolérni magam, így a karácsonyi ill. adventi készülődéssel rendesen meg vagyok csúszva. A rettentő vizsgaidőszak pedig csak rá tesz egy lapáttal, így az ünnepi hangulatnak is lőttek ezidáig. És a java még csak ezután jön.

De hát nem lehetek ennyire pesszimista! Úgyhogy még ha lassan is, de megpróbálok készülődni az ünnepekre: egyrészt megkreálom végre az adventi koszorút, amin vasárnap már a második gyertya meggyújtása esedékes, másrészt pedig ünnepi képeket, mondókákat, történeteket gyűjtögetek és meg is osztom veletek. Viszont nem esem abba a hibába, hogy bármit is megígérnék, ezért majd jönnek, ha jönnek. Most ez van. Átok a vizsgaidőszakra! Legyen már február!  

ui.:ráadásul most, hogy bár talán csak ideiglenesen, de dúl nálam a sütési láz, a héten -gondoltam naivan- összedobok egy fincsi házi vajkaramellát. Na hát, nem is tudom, érdemes-e említeni az eredményt. Az egyik alkalommal nagyon fura ízűre sikeredett, másodszor pedig úgy odaégettem, hogy vágni lehetett a füstöt a konyhában. Rám fér még a gyakorlás. De erről azt hiszem később még bővebben beszámolok.

zene: Sum 41- With me

(fotó: This is glamouros)

Cipellők

Jó pár éve, egy lomtalanítás alkalmával a kezembe akadt egy gazdátlan régi papucs. A cipők iránti szerelem már akkor kibontakozóban volt, ezért ahelyett, hogy a szemétben végezte volna, fogtam, és bespájzoltam magamnak. Persze azóta is ott porosodik a szobámban, hisz hordani nem lehet. Akkoriban még nagy volt rám- lévén, hogy lehettem vagy 8 éves-, ma pedig már kicsi. És azt hiszem, akkor sem venném fel, ha passzolna a méret. Mai szemmel nézve persze látom én milyen ronda (!!) az a papucs, piros bársonyból készült, színes virágok vannak a hegyes orrára hímezve, a tetején pedig egy hatalmas piros pom-pom díszeleg. Külön-külön talán ezekkel nem is lett volna semmi probléma -főleg annak tudatában, mennyire imádom a pom-pomokat-, így egyszerre rázsúfolva egyetlen lábbelire azonban...kisebb katasztrófa. De ha jól emlékszem, már akkor sem a külseje miatt vonzódtam hozzá annyira, hanem azért, mert kopogott. Hetekig mást sem csináltam, mint le-föl mászkáltam a házban, és sztepplépéseket imitáltam, csakhogy halljam, ahogy kopog a cipőm.
A színes cipők persze azóta is a szívem csücskei. Szeretnék én lilát, sárgát, zöldet, laposan és magas sarkút, lakkozottat és szegecseset. Hosszúszárút és félcipőt. Aztán majd ha nagy leszek (a.k.a. lesz saját lakásom) egy ilyenben fogom őket tárolni (és csendben imádni):

ezt hallgatom: Arctic Monkeys- If you were there, beware

(kép forrása)