Julie és Julia, avagy Szanik kalandozna a konyhában?

Valahányszor arra vetemedek, hogy megnézzem a Julie and Julia c. filmet (ami elég sokszor előfordult már, bár bőszen mondogatom magamnak, hogy ez még nem megszállottság :D), szilárd elhatározásra jutok az irányban, hogy most aztán bevetem magam a konyhába. Ha jól emlékszem, említettem már, én és főzés milyen viszonyban állunk egymással. Félre ne értsetek, imádom a gasztronómiát. Hetekig ellennék úgy, hogy az égvilágon semmi mást nem csinálok, csak főzőműsorokat nézek, gasztro blogokat olvasok és közben jókat eszek.
Főzni viszont nem szeretek. Túl sok macera, pepecs, mosogatás. A múltkor például az egyik kedvencemet, karfiolos csirkemellet csináltunk anyával, s az én feladatom volt a mártás (ami hasonló a besamelhez) elkészítése. Elég bizonyíték a bénaságra, ha azt mondom, a harmadik adagot már nem kellett lehúzni a mosogatón? Persze ráfoghatnám, hogy mindennek a vaj volt az oka, de inkább legyünk őszinték.
Bezzeg, mikor Julia Child, ill. Julie Powell készít valamit, újra és újra megfertőz a konyhai tüsténkedés iránti vágy, én is Boeuf Bourgoignon-t akarok készíteni, gyöngysort akasztani a nyakamba, s közben sírva óriás kupac hagymát aprítani. (Ami egyébként remek stressz oldónak tűnik a képernyőn keresztül.)
Az ember ezt a két nőt elnézve legszívesebben belefogna valamilyen projectbe, mondjuk megsütné a világ összes létező muffinját. Vagy egy éven keresztül minden nap elkészítene egy fogást Nigella szakácskönyvéből. Vagy megtanulna kenyeret sütni. Jól hangzik, nem igaz? Hmm, elméletben tökéletes. De gyakorlatban? Talán megyek, és megnézem még párszor a filmet, hátha az majd mozgásba lendít.:)

Ps.: azért még talán van remény; a havi bevásárlásnál beszereztünk minden alapvető hozzávalót, ami kellhet a sütőtökös muffinhoz (kivéve a sütőtököt), úgyhogy még az is lehet, hogy valamelyik nap megemberelem magam, és nekiállok sütni.


ezt hallgatom: The Script- We cry

Gasztromágus

Mielőtt még lecsukódnának a szemeim a fáradtságtól, el kell dicsekednem a mai napot, mert egész nap olyan dolgokat csináltam, amiket hétköznap, normál tudatállapotomban nem gyakran teszek. Először is, nem vagyok egy konyhatündér. Sőt mi több, az esetek többségében én a konyhát csak evésre meg kávéfőzésre használom.
Na, ezek után kitaláljátok mit csináltam? Igen, bizony bizony. Sütöttem, méghozzá nem is egy, hanem rögtön három féle sütit. Az ok persze nagyon egyszerű: holnap vendégeink lesznek, és nem akartam, hogy anyának egyedül kelljen egész nap a konyhában robotolnia, ezért mondtam neki, hogy az édességet rám bízhatja. Persze ő is végig ott volt – húst sütött meg előkészített pár dolgot- és őrködött fölöttem, vagy inkább talán a sütő és a konyha épsége fölött.:)
Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy habár nem vagyok tapasztalt konyhaművész, imádok főzőműsorokat nézni. A kedvencem Nigella, aki isteni dolgokat készít, amikről közben úgy beszél, mintha valódi mennyei manna volna, és rengeteg olyan tippet ad, amit én laikus is fel tudok használni. Sőt még néha olyan ételekhez is meghozza a kedvem, amiket egyébként talán soha nem kóstoltam volna meg. Szóval a sok főzőműsornak hála, az évek során elég jól kikupálódtam, így jó pár dolgot tudok elméletben, s csak apró, tapasztalatbeli segítségre van szükségem.
Az igazi gasztomágusokkal ellentétben nekem mondjuk nincs türelmem rendszeresen pepecselni a konyhában, attól meg egyenesen kiver a víz, ha arra gondolok, hogy egy hosszú fárasztó nap után neki kellene állnom főzni. Mégis, olykor-olykor egész jó móka tud lenni.
S a nagy habkevergetés közepett egy fontos dologra is rájöttem. A kedvencem az egészben az a rész, mikor a piskóta krémjébe bele kell keverni a felvert tojásfehérje habját. Minden egyből simává és könnyen kezelhetővé válik, szinte már tökéletessé.

***

Most gyorsan visszaolvastam az eddig írtakat, s azt hiszem jobb, ha mára abbahagyom, mert kezdek hülyeségeket írni. Tökéletes habkeverés? Nagyon pihent agyú állapotban vagyok, azt hiszem.
Mára ennyi...


zene: The Cure- Lullaby