Itt van az ősz, itt van...

Bevallom őszintén, már épp kezdtem lemondani arról, hogy idén még képes lesz legyőzni a Nap az átkozott felhőket, s a felszínre bukkanni. Már előszedtem a füstőlőket, illatgyertyákat, fűszeres teákat, amelyeket módszeresen arra használok, hogy segítsenek átlendülni a sötét, rosszkedvű napokon.
Erre, mit ad Isten, ma reggel megszólal az ébresztőm, kemény erőfeszítések árán fölemelem a szemhéjam, s már épp csuknám is gyorsan vissza, mikor észreveszem, hogy aprócska, aranyszínű sugarak világítanak be az ablakon. Igen emberek, sütött a NAP! Néha még nekem is hihetetlen, hogy ilyen nüansznyi dolgoknak mennyire tudok örülni. S őszintén szólva, az elmúlt napjaim olyan szinten pocsékra, sőt inkább pokolira sikeredtek, hogy az indiánnyár tökéletesebb időben nem is érkezhetett volna.
Mondtam már, hogy ez a kedvenc évszakom? Bizony. Imádom a levegő illatát. Észrevettétek már, hogy ilyenkor más illata van, ugye? Akárcsak tavasszal; akkor friss virágillat, és zizegős újdonság érzés szaglik a levegőben, ilyenkor meg nosztalgia és száradó falevelek illata árad mindenből.  Vagy az is lehet, hogy csak én magyarázom be magamnak, de ha valaki falun lakik, akkor szaglásszon már ki légyszi, és mondja hogy jól gondolom!:) És a színek! Bordók, zöldek, lilák. Sütőtök és forralt bor és must. Vékony sálak, puha csizmák... bár ezek inkább tűnnek téli dolgoknak, de szerintem nem árt, ha az ember idejében nekilát, és októberben szépen előhalássza a tavaly a szekrény mélyére suvasztott gönceit. Mert ha nem, könnyen úgy járhat, mint én szoktam: mikor beköszönt az első igazi hideg reggel, s vastag ruhát, cipőt, stb. kellene felvenni, a busz indulása előtt pár perccel még a lakásban rohangálok, mint valami fejét vesztett csirke, s közben anyának kiabálok, hogy még a kesztyűket is kerítse elő valahonnan. Bizony, totál káosz.:)
Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor erős melankólia fog el, egyfajta késztetés. Költözni akarok. El, el, messzire. Nagy álmom, hogy egyszer majd Barcelonában, vagy Rómában, Dél-Franciaországban, esetleg Toszkánában éljek, ahol tudtommal a nyár kivételével egész évben a vénasszonyok nyarához hasonló idő van, persze kis túlzással. Az emberek nyugisak, nem idegeskednek fölösleges dolgokon, délután sziesztáznak, esténként borozgatnak. Mindenki barátságos a másikkal, isteni gyümölcsöket árulnak a piacon, a hátsó ablakon kinézve pedig hatalmas levendularétek terülnek el. Ó, hát. Álmodozni csak szabad, aztán ki tudja. Ha nagyon erősen koncentrálok, egyszer talán tényleg valóra válik.

Ti miről szoktatok álmodozni mostanság?

ui.: kattintgattok a belinkelt dalokra? Tessék kattintani, csupa jó muzsika, s még ha nem is igazán az ízlésetekhez illő, véletlenül is találhattok valami jót.:P
és most ezt hallgatom: José González: Killing for love