Úgy tűnik idén én sem maradok ki semmi jóból, akárcsak sokan körülöttem, én is rendesen megfáztam. Persze csak a szokásos, nátha, kis torokfájás, fejfájás. Semmi extra, nem kell itthon maradni és egész nap az ágyat nyomni, annyira komolytalan. Igazából még említést sem érdemelne a dolog, csakhogy ezzel kapcsolatos az alábbi kis történet.
Tegnap, hazafelé jövet, a vonaton már a fulladás határán álltam, több maroknyi zsebkendőt próbáltam belegyömöszölni a vonat aprócska szemetesébe, és az orrom is egyre hangosabban sípolt minden egyes lélegzetvételkor. Egyszer csak érzem, hogy valaki megkopogtatja a térdem – épp csukva volt a szemem. Nagyokat pislogtam, mégis mit akarhat tőlem ez a nő (kedves vagyok, mi?), ő pedig egy kis piros valamit nyújtogatott felém. Egy kis tégely mentolt adott, hogy kenjem rá a zsebkendőre, és lélegezzem be párszor, az majd segít. Miután közös erőkkel lefeszítettük a mikroszkópikus tégely tetejét, rá is kentem, s hazáig nagyokat lélegezve azon hüledeztem, milyen kedves volt tőle. Mert ugye, ha belegondolok, nagyon ritkán találkozom olyan emberrel, aki egyáltalán észrevenné a maga mellett ülő problémáját. Ő is megtehette volna, hogy tudomást sem vesz róla. Becsukja a fülét, hogy ne hallja a sípolást, és nem törődik velem. És én még csak meg sem sértődtem volna a dolgon, hisz hozzászoktam már ehhez a fajta hozzáálláshoz másoktól. De ő vette a fáradságot, én meg ismét rácsodálkoztam a világra. Jó tudni, hogy léteznek ilyen emberek, szeretnék gyakrabban találkozni velük.
Ui.: ha énekesi babérokra akarnék törni, most lenne itt az ideje, hogy bemutatkozzam. Olyan a hangom, mint Phoebe-nek, mikor megfázott. Rekedt, szexi. Persze azzal a kivétellel, hogy mikor elmúlik, nem fogok erőlködni, hogy újra beteggé váljak.
zene: Alexi Murdoch- Orange sky
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése