Buborék: Feltörő emlékek

Úgy tűnik, valaki már megint nosztalgia bogyót csempészett a reggeli kávémba, mert folyamatosan eszembe jutnak a gimis irodalomórák. Nekem volt a világon a legjobb fej magyar tanárom. Képes volt hónapokig venni Ady-t és József Attilát, s megfeledkezni arról, hogy a XX. század irodalma nem csak róluk szól. Az egyetlen tantárgyam volt, amire szívesen és lelkiismeretesen készültem, és a mai napig emlékszem a középkor irodalmát taglaló sok-sok oldalas jegyzetemre. Meg arra is, hogy a füzetemben Petrarcát rózsaszínnel húztam ki, Boccaccio-t zölddel, Arany János munkássága pedig már nem fért be a füzetbe, ezért a hátlapra írtam. És az az óra sem megy ki a fejemből soha, mikor Radnóti életrajzát vettük át, s az óra végén – már megszólalt a csengő, de mindenki halálos csöndbe csüngött a tanár minden szaván- közölte velünk, hogy Fanni, Radnóti felesége, szerelme és legjobb barátja, alig egy évvel a költő halála után újra férjhez ment. Az a csalódottság…

1

Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s visszhangosan dördűl a kövezet.

Visszajön az egész tél belém: vad robotban
gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
vörösen ragyogó jégtönk lesz a szivem.

Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.

S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
hogy koporsót szegez itt valahol az ács...
Kié lesz? Hogy siet! - Tegnap nyár volt; ma ősz van.
A zaj titokzatos, mint egy elutazás.

Szeretem hosszu zöld szemeid ragyogását,

szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,

s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,

csak a napot, amely a tengeren ragyog.

De azért légy anyám, szeress, hajolj szivemre,

még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;

szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente

vagy őszi glória tűnő életemen.

Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!

Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,

hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,

az őszutó szelíd és sárga sugarát!