Minek nevezzelek?

Hogy honnan jött a „Buborék”? Esküszöm, fogalmam sincs. A minap csoszogtam hazafelé a boltból, az egyik karom a telepakolt szatyor miatt akart leszakadni, a másikból meg az esernyő akart kiesni, s akkor, abban a pillanatban, a semmiből beugrott.Mindenféle ok nélkül. Igaz ami igaz, már napok óta brainstormingoltam azon, mégis hogy nevezzem ezt a blogot. (Érdekes, a legjobb ötletek mindig a legváratlanabb helyeken találnak rám. Vagy éjszaka az elalvás határán, amit utálok, mert ki kell kelnem az ágyból, s le kell írnom, különben reggelre elfelejtem.)

Az első ötlet könnyen jött. "Merengő". Egyrészt maga a szó sokat elárul rólam, arról, ahogy sokszor naphosszat csak nézek ki a fejemből, mindenféle lükeségeken töprengve. Másrészt képtelen voltam ellenállni a Harry Potter utalásnak. A biztonság kedvéért bepötyögtem a gugliba, s persze rögtön jött is a fekete leves. Mert blogot ugyan nem találtam ilyen név alatt, de egy fantiction oldal- méghozzá nagyon népszerű- létezik ilyen néven, s mivel nem akartam, hogy bárki is rajtam kérje számon Draco és Hermione kapcsolatának alakulását:D, le kellett mondanom róla.

Aztán az ötletek jöttek mentek, de egyik sem volt az igazi. Egészen a buborékig.
Valójában a buborék sem bír számomra semmilyen rejtett tartalommal, mindössze egy apró, jelentéktelen kis emlékkel. Az anyukám gyakran emleget gyerekkori történeteket, s ez is felmerült párszor az évek során: 2-3 éves korom táján- mint ahogy sok gyereknek ennyi idősen- sajátos nyelvhasználatom volt. Akkoriban még az a régi fajta szódás szifonunk volt otthon. Tudjátok, az amihez patront kellett venni, majd húzkodni jobbra-balra a szifont. Már nem is emlékszem a mikéntjére, mindössze arra, hogy ez nekem annyi idősen igazi csoda volt. Olyasmi, amihez csak felnőttek értenek. S ezért akárhányszor valamelyik szülőm szódát csinált, én örömködve felkiáltottam, mikor a széndioxid sziszegve elszállt, s buborékok gyöngyöztek az üvegben, hogy „bubukiki!”:)
Nyilván ez csak nekem jelent bármit, de akkor is… bubukiki, mint egy varázsszó.






Zene: José González: Heartbeats

Minden kezdet nehéz

Ez lenne az első bejegyzés. Arra gondoltam pár szót szólnék arról, mégis mi a csudát akarok én itt művelni.

Először is ez a hely amolyan énblog féleség lesz. Nem tudok rá konkrétabb jelzőt aggatni, de majd úgyis meglátjátok, idővel. Millió és millió ötletem támadt az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, mégis mit akarok itt „alkotni”, ennek ellenére még mindig homályos a kép.

Talán a legkifejezőbb, ha azt mondom: Szanik életének apró képkockáit akarom itt elszórni, de hogy egy konkrét képet alkot-e valaha is… erre még magam sem jöttem rá.

Valójában a blog ötlete akkor pattant ki a fejemből, mikor a múltkor bejegyzést írtam a könyves blogomra, és valami sokkal személyesebbet akartam volna írni, de nem igazán illett oda. Szóval eszembe jutott, milyen jó lenne egy hely, ahol kiélhetem ezeket a vágyaimat.:)

A káoszért már előre elnézést kérek. Mert lesz itt káosz, az egyszer biztos. Ismerve magam, bizton állíthatom, ha akarnék sem tudnék valamilyen konkrét működési elvet betartani. Sem a rendszerességet, sem a témát illetően. Éppen ezért még csak meg sem próbálom. Ebből kifolyólag lesznek bejegyzések rólam- ki gondolta volna?- zenéről, könyvekről, cicákról…stb. Káosz, látjátok? Persze mielőtt a kedves látogató (az a 2, aki véletlenül idetévedt) villámsebességgel továbbkattintana, megnyugtatásul elmondanám: nem áll szándékomban unalmas bejegyzéseket írni a mindennapi nyűgjeimről. Legalábbis nem a klasszikus naplóírós értelemben. Nem fogok az esőre panaszkodni három bekezdésen keresztül, vagy az idióta szomszédot szidni minden csütörtökön. Sőt, a magánéletem apró, botrányos :D részleteit sem fogom ország-világ elé tárni.
Ellenben lesznek érdekes(???) emlékképek az életemből, egy-egy fontosabb momentum a mindennapokból, beszélek néha szuper zenékről, képekről, meg őrülten jó divatblogokról, vagy a két ördögi macskámról, akiket mindennél jobban imádok, és egy csomó fölösleges dologról, ami valószínűleg senkit sem érdekel rajtam kívül.

Ha mégis valaki kedvet kapna olykor ide kattintani erre a káoszra (igen, ti ketten!), akkor azt szívesen látom, sőt mi több a kommentekért sem harapok.:) De ez csak zárójeles megjegyzés volt.

Ui.: a legalsó sorban látható „zene” feliratra rá lehet kattintani; aktuális kedvencek, örök kedvencek, és persze a hangulatom függvényében alakuló dalok.

 



zene: Florence and the Machine- Howl (aktuális őrület, naponta egyszer minimum)