2010. november 26., péntek

Cipellők

Jó pár éve, egy lomtalanítás alkalmával a kezembe akadt egy gazdátlan régi papucs. A cipők iránti szerelem már akkor kibontakozóban volt, ezért ahelyett, hogy a szemétben végezte volna, fogtam, és bespájzoltam magamnak. Persze azóta is ott porosodik a szobámban, hisz hordani nem lehet. Akkoriban még nagy volt rám- lévén, hogy lehettem vagy 8 éves-, ma pedig már kicsi. És azt hiszem, akkor sem venném fel, ha passzolna a méret. Mai szemmel nézve persze látom én milyen ronda (!!) az a papucs, piros bársonyból készült, színes virágok vannak a hegyes orrára hímezve, a tetején pedig egy hatalmas piros pom-pom díszeleg. Külön-külön talán ezekkel nem is lett volna semmi probléma -főleg annak tudatában, mennyire imádom a pom-pomokat-, így egyszerre rázsúfolva egyetlen lábbelire azonban...kisebb katasztrófa. De ha jól emlékszem, már akkor sem a külseje miatt vonzódtam hozzá annyira, hanem azért, mert kopogott. Hetekig mást sem csináltam, mint le-föl mászkáltam a házban, és sztepplépéseket imitáltam, csakhogy halljam, ahogy kopog a cipőm.
A színes cipők persze azóta is a szívem csücskei. Szeretnék én lilát, sárgát, zöldet, laposan és magas sarkút, lakkozottat és szegecseset. Hosszúszárút és félcipőt. Aztán majd ha nagy leszek (a.k.a. lesz saját lakásom) egy ilyenben fogom őket tárolni (és csendben imádni):




2010. november 22., hétfő

Flamingo

Gondolkodtam ezen, és igazából nem tudom, hogy azért van-e mert állandóan zenékkel bombázom az agyam, vagy tényleg nem születnek minden nap maradandó dalok, de már rég nem éreztem hasonlót. Azt a csontokig hatoló érzést, amikor meghallasz egy dalt, a dalt, és kiesik a kezedből amivel épp foglalkoztál, és képtelen vagy bármi másra figyelni, csak a dallamra, a szövegre, az énekes hangjára.
Évek óta imádom már a The Killers-t, képes vagyok eljátszani a totál rajongó lányt, mikor megjelenik egy-egy új albumuk, és hetekig azon borongani, hogy nem lehettem ott tavaly előtt a Szigeten, mikor itt koncerteztek Európában. Még most is fáj…
Erre jön Brandon Flowers –ő a frontember- és csinál egy szóló albumot. Nem is én lennék, ha nem húztam volna először a szám: mi értelme egyedül, ha egyszer úgy tökéletesek, ahogy vannak???? Aztán meghallgattam, és azóta nem is csinálok mást, csak Brandon-t bömböltetek teljes hangerőn, úgy hogy még szerintem a szomszéd is ezt hallgatja. (Legalább fejlődik a zenei ízlése:P) Persze más ez az album, mint a szokásos The Killers anyag, sokkal poposabb hangzású, van benne talán egy csipet 70-es és 80-as évek, és persze azért ott van a szokásos indie dallamvilág is. Természetesen mindezt Flowers énekli, ezért még ha akarnék sem tudnék elvonatkoztatni a The Killers-től.
Hallgassátok meg feltétlenül, ok?



Dorisz, Nancy, ti mit gondoltok??? Azért tőletek kérdem, mert sejtem, hogy hozzám hasonlóan már ti is lecsekkoltátok. Vagy ha még nem, nyomás azonnal, aztán ide a véleményeket! :D

2010. november 16., kedd

Julie és Julia, avagy Szanik kalandozna a konyhában?

Valahányszor arra vetemedek, hogy megnézzem a Julie and Julia c. filmet (ami elég sokszor előfordult már, bár bőszen mondogatom magamnak, hogy ez még nem megszállottság :D), szilárd elhatározásra jutok az irányban, hogy most aztán bevetem magam a konyhába. Ha jól emlékszem, említettem már, én és főzés milyen viszonyban állunk egymással. Félre ne értsetek, imádom a gasztronómiát. Hetekig ellennék úgy, hogy az égvilágon semmi mást nem csinálok, csak főzőműsorokat nézek, gasztro blogokat olvasok és közben jókat eszek.
Főzni viszont nem szeretek. Túl sok macera, pepecs, mosogatás. A múltkor például az egyik kedvencemet, karfiolos csirkemellet csináltunk anyával, s az én feladatom volt a mártás (ami hasonló a besamelhez) elkészítése. Elég bizonyíték a bénaságra, ha azt mondom, a harmadik adagot már nem kellett lehúzni a mosogatón? Persze ráfoghatnám, hogy mindennek a vaj volt az oka, de inkább legyünk őszinték.
Bezzeg, mikor Julia Child, ill. Julie Powell készít valamit, újra és újra megfertőz a konyhai tüsténkedés iránti vágy, én is Boeuf Bourgoignon-t akarok készíteni, gyöngysort akasztani a nyakamba, s közben sírva óriás kupac hagymát aprítani. (Ami egyébként remek stressz oldónak tűnik a képernyőn keresztül.)
Az ember ezt a két nőt elnézve legszívesebben belefogna valamilyen projectbe, mondjuk megsütné a világ összes létező muffinját. Vagy egy éven keresztül minden nap elkészítene egy fogást Nigella szakácskönyvéből. Vagy megtanulna kenyeret sütni. Jól hangzik, nem igaz? Hmm, elméletben tökéletes. De gyakorlatban? Talán megyek, és megnézem még párszor a filmet, hátha az majd mozgásba lendít.:)


Ps.: azért még talán van remény; a havi bevásárlásnál beszereztünk minden alapvető hozzávalót, ami kellhet a sütőtökös muffinhoz (kivéve a sütőtököt), úgyhogy még az is lehet, hogy valamelyik nap megemberelem magam, és nekiállok sütni.


ezt hallgatom: The Script- We cry

2010. november 11., csütörtök

Mondd meg neki

Nemrég belebotlottam egy szuper dologba internetföldön. Már nem emlékszem pontosan merre, azonban azóta rendesen is izgat a kérdés, és nem hagyja magát elűzni. A dolog a következő: üzenj a 16 éves önmagadnak, mégis mik azok a dolgok, amiket feltétlenül kerüljön, vagy felejtsen el. Vagy éppen mi az, amit még csak véletlenül se hagyjon ki.
Tudjátok, mikor visszagondolok a tini éveimre, az első, ami eszembe jut, hogy a világ minden kincséért –és vehetitek szó szerint- sem lennék újra tizenhat. Tizennyolc vagy tizenkilenc már inkább (bár még nem vagyok abban a korban, mikor a múltba vágyódnék), mert akkora már elmúltak azok a bizonyos serdülő zűrök, de tizenhat… nincs az az Isten. S ha már itt tartunk, jó néven vettem volna, ha akkoriban az idősebb énem elém áll, és megmondja, mit tegyek.

1. Ne foglalkozz annyit a fölösleges kilókkal, mire felnősz, maguktól is eltűnnek. Esküszöm.:)
2. Nem éri meg, ismétlem, NEM éri meg hónapokig búslakodni valaki olyan miatt, aki ennyire semmibe veszi más emberek érzéseit! És főleg ne hidd, hogy ez a szerelem!!!
3. Ne parázz annyit a matek miatt. Amint meg lesz az érettségi (mert sikerül, ne aggódj) örökre elfelejtheted még azt is, hogy valaha létezett ilyen tantárgy.
4. Szórakozz már kicsit többet! Később úgysem a bulizás lesz a fontos, meg kedved sem lesz hangos szórakozó helyekre járni. Most van itt az ideje!
5. Randizz többet! Randizz többet! Randizz többet! Ezen nincs mit magyarázni. :D

Most hogy fény derült a múltamra, kíváncsi vagyok, Ti mit üzennétek a 16 éves éneteknek??

 
ezt hallgatom: Young love- Close your eyes

2010. november 6., szombat

Hogy a szobanövények is túléljék

Mikor eszembe jut a jövőbeli, bár jelenleg még erősen képzeletbeli otthonom (amiről még később lesz poszt, mert van pár gyönyörű ház, amit meg akarok mutogatni mindenkinek), bordó és lila falak lebegnek a szemeim előtt. Rengeteg puha párna, illatgyertyák, bronz színű kiegészítők, mély burgundi és padlizsán lila. Hatalmas ablakok, amelyek kelet felé néznek, így reggelente friss és ropogós napsugarak ébresztenek, és talán életemben először végre nem lesznek két nap után öngyilkosak a szobanövényeim sem. Óriási, egész falakat betöltő könyvespolcok, bakelitlemezek és egy kényelmes, bevackolódós fotel. Akárcsak egy keleti pasa háreme, persze jóval letisztultabb, visszafogottabb, „Szanikos” kiadásban.
És ne feledjem a poszterek sem. Mindig is vágytam azokra a nagyméretű, bekeretezett poszterekre. Filmes plakátok, fekete-fehér fotók, a kedvenc városaimról készült képek. Sorolhatnám a végtelenségig, de majd inkább lassan adagolom. Aztán, mikor egyszer tényleg lesz egy saját kuckóm, előveszem ezeket a firkákat, s akkor aztán indulhat a banzáj.

Little miss sunshine
 argentin tangó, imádom
 





Ahogy elnézem, a kiválogatott képek nem feltétlenül illenek bele a sötét, puha mámor elképzeléseimbe (kivéve a tangósat), viszont ezek első látásra nagyon megtetszettek. S hogy milyen poszterek lesznek majd a valóságban? Tudjátok mit szoktak erre mondani...a jövő zenéje. Majd megoldom valahogy.:)

ui.: majd' elfelejtettem, hogy lesz egy cicasarok is, az én kid drágaságom birodalma, ahol kedvére nyújtózkodhat, és pöffeszkedhet, és remélhetőleg ezentúl nem az én helyemet foglalja el mindig.:D



(a képek az AllPosters oldaláról származnak)

2010. november 5., péntek

Vissza a jövőbe

Pár hónapja kitaláltam egy nagyon jó játékot- melyet magammal játszok. Az ötlet onnan ered, mikor először általánosban, majd a gimiben is kaptunk egy olyan feladatot, hogy írjunk magunknak egy levelet. A levélben fejtsük ki, ebben a pillanatban mit várunk a jövőtől. Tipikus „mi leszel, ha nagy leszel kérdés”. Az érettségi előtt nem sokkal az osztályfőnökünk a kezünkbe nyomta a tizenöt évesen írt leveleket, mely még a mai napig sokkol kissé. Először is, valóban ennyire idealista lennénk? Mert a helyzet az, hogy az álmaim azóta változtak, más célok lebegnek a szemem előtt – akkoriban úgy képzeltem tolmács leszek, és őrülten szerelmes álmaim férfiába:D. Jó, jó, tinédzser voltam, na. De van, ami mit sem változott: mégpedig az idealista, vagy inkább álmodozó hozzáállásom. És őszintén szólva ennek nagyon örülök. Néha ugyanis megijedek attól, hogy a sok stressz, meg a mókuskerék lassan, de biztosan kiöli belőlem a vidám, gondtalan énemet. És akkor jön egy ilyen kis bizonyíték, egy fricska, melyben fityiszt mutatok a világnak, és örömmel fogadom az illúzióimat.
Amit pedig nem is olyan rég kitaláltam – ihletet nyerve ebből a játékból-, hogy írok magamnak, jobban mondva a jövőbeli magamnak egy levelet. Kap pár sort a 30 éves Szanik, a 40 éves Szanik, az 50 éves, és így tovább. A levelekben pedig vázolom, hogy mik azok a dolgok, melyeket remélhetőleg véghezvittem az elmúlt évtizedekben. Persze próbálok magammal nem túl szigorú lenni –különben csak sírás lenne a vége, és nem az „ó, de jó is volt akkoriban” féle könnyek potyognának-, és noszogatni idősebb énemet, hogy most van itt az idő a váltásra, ha még esetleg nem tette volna meg. Végül is, ki tudja. Ha csak arra gondolok, hogy az elmúlt tíz évben mennyit változtam, akkor negyven évesen valószínűleg egyáltalán nem azok a dolgok lesznek fontosak, melyek ma. Úgyhogy ha ez a játék másra nem is szolgál, arra biztosan jó lesz, hogy tízévente egyszer szerezzek magamnak pár kellemes percet. Vagy segít abban, hogy visszacsússzak a helyes vágányra.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...