2010. július 29., csütörtök

Minden kezdet nehéz

Ez lenne az első bejegyzés. Arra gondoltam pár szót szólnék arról, mégis mi a csudát akarok én itt művelni.

Először is ez a hely amolyan énblog féleség lesz. Nem tudok rá konkrétabb jelzőt aggatni, de majd úgyis meglátjátok, idővel. Millió és millió ötletem támadt az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, mégis mit akarok itt „alkotni”, ennek ellenére még mindig homályos a kép.
Talán a legkifejezőbb, ha azt mondom: Szanik életének apró képkockáit akarom itt elszórni, de hogy egy konkrét képet alkot-e valaha is… erre még magam sem jöttem rá.
Valójában a blog ötlete akkor pattant ki a fejemből, mikor a múltkor bejegyzést írtam a könyves blogomra, és valami sokkal személyesebbet akartam volna írni, de nem igazán illett oda. Szóval eszembe jutott, milyen jó lenne egy hely, ahol kiélhetem ezeket a vágyaimat.:)

A káoszért már előre elnézést kérek. Mert lesz itt káosz, az egyszer biztos. Ismerve magam, bizton állíthatom, ha akarnék sem tudnék valamilyen konkrét működési elvet betartani. Sem a rendszerességet, sem a témát illetően. Éppen ezért még csak meg sem próbálom. Ebből kifolyólag lesznek bejegyzések rólam- ki gondolta volna?- zenéről, könyvekről, cicákról…stb. Káosz, látjátok? Persze mielőtt a kedves látogató (az a 2, aki véletlenül idetévedt) villámsebességgel továbbkattintana, megnyugtatásul elmondanám: nem áll szándékomban unalmas bejegyzéseket írni a mindennapi nyűgjeimről. Legalábbis nem a klasszikus naplóírós értelemben. Nem fogok az esőre panaszkodni három bekezdésen keresztül, vagy az idióta szomszédot szidni minden csütörtökön. Sőt, a magánéletem apró, botrányos :D részleteit sem fogom ország-világ elé tárni.
Ellenben lesznek érdekes(???) emlékképek az életemből, egy-egy fontosabb momentum a mindennapokból, beszélek néha szuper zenékről, képekről, meg őrülten jó divatblogokról, vagy a két ördögi macskámról, akiket mindennél jobban imádok, és egy csomó fölösleges dologról, ami valószínűleg senkit sem érdekel rajtam kívül.

Ha mégis valaki kedvet kapna olykor ide kattintani erre a káoszra (igen, ti ketten!), akkor azt szívesen látom, sőt mi több a kommentekért sem harapok.:) De ez csak zárójeles megjegyzés volt.

Ui.: a legalsó sorban látható „zene” feliratra rá lehet kattintani; aktuális kedvencek, örök kedvencek, és persze a hangulatom függvényében alakuló dalok.

 



zene: Florence and the Machine- Howl (aktuális őrület, naponta egyszer minimum)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...