Pipa

Ma délután egy fél várost átszelő fárasztó sprint után – könyvekkel a vállamon – felszálltam a buszra (bár meglehet a fölestem helytállóbb szó lenne, de nem akarok illúziót rombolni az ügyetlenségemmel meg a rossz kondíciómmal:D), s valami isteni illat csapta meg az orrom. Épp jegyet akartam venni, mikor észrevettem az illat forrását: pipa. A buszsofőr pipázott! Mennyire király már! De szerintem nem is akármilyen pipát pöfékelt, mert nem egyszerű dohányillata volt, hanem egy különleges aroma. Egy kis vanília, egy csipetnyi keleti varázs és még valami megnevezhetetlen plusz, amitől szinte összefutott a nyál a számban. Fura is, mert nem vagyok egy pipás alkat:), attól meg ha valaki az arcomba fúj akármilyen füstöt, nagyon dühös leszek. De ez… legszívesebben beleszippantottam volna. Bár, valószínűleg nem vette volna jó néven.

Mindenesetre be kellene szereznem egy hasonló illatú füstölőt a télre, mert az az illat… Elkergette a fejemben dúló viharfelhőket.











Ezt hallgatom: mivel épp a Linger-t olvasom (Maggie Stiefvater), állandóan lassú indie dalok járnak a fejemben, mint pl. ez: Iron and Wine: Jezebel