A nyak éke

A héten végre felavathattam a kedvenc sálamat. Előhúztam a sötét szekrényből, és bemutattam az idei ősznek. Kicsit nehéz szavakkal leírni, miért is imádok ennyire egy darab ruhát, de ha látnátok, értenétek. Hatalmas, legalább kétszer a nyakam köré tudom csavarni, s még úgyis marad belőle annyi lelógó rész, hogy a mellényt is helyettesíteni tudjam vele. Bíbor lila az alapszíne, s sötét lilával óriási virágokat hímeztek rá. Majd arany színű csillogó fonállal díszítették a virágok szirmait. Gyönyörű.

Mindig is irigyeltem azokat a lányokat, akik a nyár kellős közepén, harminc valahány fokban is képesek kendőt kötni a nyakukra. Velük ellentétben én nem csak nyáron, de már a melegebb tavaszi napokon is megolvadok még a legáttetszőbb, legvékonyabb kendőnek a látványától is. De mikor elkezdenek röpködni a mínuszok, jöhet a sál.

Persze a telhetetlen énem most sem bír magával, ezért feltétlenül be kellene szereznem még legalább egyet. Az okkersárga vagy méregzöld jól illene a hajamhoz, de akár egy pihe-puha rózsaszínt is elfogadnék. Már csak egy jó lelőhelyet kellene találni, aztán jöhet az ereszd el a hajam.





Általánosban technika órán megtanítottak kötni, a baj csak az, hogy már semmire nem emlékszem belőle. És a kötőtű is elveszett. Viszont talán nem ártana egy kis időt szakítanom a dologra, megkérni a mamát, hogy mutassa meg az alapokat - a mamám gyönyörű dolgokat tud készíteni, elég ha az ember két kötőtűt és egy gombolyag fonalat ad a kezébe -. Aztán köthetnék magamnak saját sálat. Például ilyesmit:

ezt hallgatom: KT Tunstall- Funnyman

képek innen, innen és innen származnak