2011. július 25., hétfő

Hétfői hangulat

Új rovat a láthatáron! És most akkor talán végre nem csak beszélek róla, hanem meg is valósítom.
Mivel a hétfők nekem általában igazán nyögvenyelősen, s gyakran rosszkedvűen indulnak, jó lenne magam valahogyan derűssé tenni. S miféle jobb mód lehetne erre, mint pár lélek melegítően szép kép, vagy vicces videó, esetleg egy-egy gyönyörű vers, melyek talán nem csak engem dobnak fel, hanem azokat is, akik olvasnak. A hab a tortán, hogy ez az új rovat talán arra is ösztönöz majd, hogy gyakrabban és rendszeresebben blogoljak. Régóta akartam már elvinni a Buborékot egy olyanabb irányba, ahol megosztom azokat a dolgokat, melyek engem a hétköznapokban inspirálnak és feltöltenek, úgyhogy ezentúl ilyen módon próbálom ezt végrehajtani.
tetoválós képek
Rögtön az első héten ezzel a pár képpel indítanék. Amióta csak az eszemet tudom, szeretnék tetoválást, s ha ilyen tempóban haladok a 90. szülinapomra talán el is készül.:P Komolyra fordítva a szót, azokat a testdíszeket szeretem, melyek visszafogottak, nőiesek, és a legfontosabb, hogy a viselője számára jelentéssel bírnak. Mondhatom, hogy most már jó pár éve kering a fejemben egy szócska ötlete, melyet a lábfejemre szeretnék tetováltatni. Komoly jelentése is van számomra, egyfajta intelem funkciót töltene be, s mivel ennyi idő alatt sem untam rá az ötletre, azt hiszem maradok is ennél.
Viszont foglalkoztatnak az irodalmi tetoválások is – ami egyébként stílszerűen az olvasást népszerűsítő esemény kellős közepén aktuálisabb már nem is lehetne:) -, melyek közt rengeteg gyönyörűséget találni. Az idézőjelek szerintem nagyon viccesek, a szélfútta pitypang több könyv borítójáról is visszaköszön (pl.: erről), míg az idézet a kedvenc Poe versem egyik sora – melynek folytatását egyébként a jobb oldalsávban olvashatjátok is.
Nektek hogy tetszik? S általában mi a véleményetek a tetoválásokról, testfestésről?

ezt hallgatom: Tegan and Sara - Call it off

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...